Kezdenek kissé drámai fordulatot venni a dolgok kicsi életünkbe. Kadéttal minden rendben van, magamról azonban ezt már nem mondhatom el. Természetesen minden egy időben tornyosul. Miért is ne így legyen, hiszen az a nyomorult Murphy sosem pihen.
Már eljutottam arra a
szintre, hogy a reggeli készülődés folyamán a fogkrémet a hónom alá
kenem, az izzadásgátlót pedig a fogamra. A munkahelyen bankkártyával
próbálom meg kinyitni a mágneskártyás bejárati ajtót, a BKV ellenőrnek
pedig a munkahelyi mágneskártyát mutatom fel bérlet helyett. Elmegyek a
dohányzóba, persze cigit meg nem viszek magammal, így csak a fogamat
tudom szívni. A táskáimat most már a szemem alatt hordom és lassan már
azt sem tudom merre vagyok arccal és melyik Bolygón kavirnyálok éppen!!!
Szóval csak annyira vagyok szétszórt, mint a vetőmag. Ettől eltekintve
egyébként, meg köszi... Jól vagyunk! Remélem Kadét ebből nem sokat
érzékel, csak annyit, hogy rá is alig marad idő. Egyelőre békésen tűri
ezt az elhanyagolt állapotot, pedig most már igazán igénye lenne a
társaságomra, szemben azzal, hogy barátságunk kezdetekor látni sem bírt
nem, hogy hozzám bújni. A reggeli 6 órás sétánál erős kényszere van,
hogy boldogságát az egész világgal megossza, én pedig csak reménykedem,
hogy elég ha a lakótelepen élők tudomására hozza, miközben ők csendesen
még reggeli békés álmukat alusszák. Szóval mindenki tudja, hogy Kadét
mikor kezdi reggeli sétáját, mert hangos ugatással adja tudtukra, "Ő
most biza sétára indul!".
Szőrös négylábú
élettársammal még nem osztottam meg azt az információt, hogy napokon
belül új otthonunk lesz, amint befejezem végre a falak festését és némi
ganajozáson is átesik majd új az putrink.A festés kapcsán többször
gondoltam rá, hogy Kadét teddy hengernek is beillene, ha valami nyélre
húznám... de mivel most már békés lakótársnak bizonyul, ezért nem teszek
vele ilyet. Az elején egészen biztosan sok nehézségünk lesz, mert most
már rutinból talál haza, a sok egyforma lépcsőház közül. Amikor fent
vagyunk a lakásban akkor állandóan le akar menni, amikor meg lent
vagyunk, robogunk haza, mert akkor meg egészen biztosan ott marad le
valami érdekes eseményről. Nehéz a gazdik élete, no!! Kadét a sétáknál
már egyre többször tart fenn kontaktust, egyre többször fordul hátra
"Jössz már végre" tekintet kíséretében és egyre többször szalad vissza
hozzám, amikor lemaradásban vagyok. A 40 perces sétát gyakorta letudjuk
20 perc alatt. Nekünk ez a tempó... Robogunk! Ez van! Hiszen annyi
minden történik, amiről nem maradhatunk le. Szőrös pasimnak egyébként is
mindenről tudnia kell. Folyton a nyomomban van, vagy legalább is
állandóan szemmel vagyok tartva, felügyelet alatt állok, pont olyan,
mint az árnyékom. De hát én így SZERETEM. <3

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése