2015. november 6., péntek

Káosz a köbön...







Kezdenek kissé drámai fordulatot venni a dolgok kicsi életünkbe. Kadéttal minden rendben van, magamról azonban ezt már nem mondhatom el. Természetesen minden egy időben tornyosul. Miért is ne így legyen, hiszen az a nyomorult Murphy sosem pihen.
Már eljutottam arra a szintre, hogy a reggeli készülődés folyamán a fogkrémet a hónom alá kenem, az izzadásgátlót pedig a fogamra. A munkahelyen bankkártyával próbálom meg kinyitni a mágneskártyás bejárati ajtót, a BKV ellenőrnek pedig a munkahelyi mágneskártyát mutatom fel bérlet helyett. Elmegyek a dohányzóba,   persze cigit meg nem viszek magammal, így csak a fogamat tudom szívni. A táskáimat most már a szemem alatt hordom és lassan már azt sem tudom merre vagyok arccal és melyik Bolygón kavirnyálok éppen!!! Szóval csak annyira vagyok szétszórt, mint a vetőmag. Ettől eltekintve egyébként, meg köszi... Jól vagyunk! Remélem Kadét ebből nem sokat érzékel, csak annyit, hogy rá is alig marad idő. Egyelőre békésen tűri ezt az elhanyagolt állapotot, pedig most már igazán igénye lenne a társaságomra, szemben azzal, hogy barátságunk kezdetekor látni sem bírt nem, hogy hozzám bújni. A reggeli 6 órás sétánál erős kényszere van, hogy boldogságát az egész világgal megossza, én pedig csak reménykedem, hogy elég ha a lakótelepen élők tudomására hozza, miközben ők csendesen még reggeli békés álmukat alusszák. Szóval mindenki tudja, hogy Kadét mikor kezdi reggeli sétáját, mert hangos ugatással adja tudtukra, "Ő most biza sétára indul!".
Szőrös négylábú élettársammal még nem osztottam meg azt az információt, hogy napokon belül új otthonunk lesz, amint befejezem végre a falak festését és némi ganajozáson is átesik majd új az putrink.A festés kapcsán többször gondoltam rá, hogy Kadét teddy hengernek is beillene, ha valami nyélre húznám... de mivel most már békés lakótársnak bizonyul, ezért nem teszek vele ilyet. Az elején egészen biztosan sok nehézségünk lesz, mert most már rutinból talál haza, a sok egyforma lépcsőház közül. Amikor fent vagyunk a lakásban akkor állandóan le akar menni, amikor meg lent vagyunk, robogunk haza, mert akkor meg egészen biztosan ott marad le valami érdekes eseményről. Nehéz a gazdik élete, no!! Kadét a sétáknál már egyre többször tart fenn kontaktust, egyre többször fordul hátra  "Jössz már végre" tekintet kíséretében és egyre többször szalad vissza hozzám, amikor lemaradásban vagyok. A 40 perces sétát gyakorta letudjuk 20 perc alatt. Nekünk ez a tempó... Robogunk! Ez van! Hiszen annyi minden történik, amiről nem maradhatunk le. Szőrös pasimnak egyébként is mindenről tudnia kell. Folyton a nyomomban van, vagy legalább is állandóan szemmel vagyok tartva, felügyelet alatt állok, pont olyan, mint az árnyékom. De hát én így SZERETEM. <3


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése