A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. / Groucho Marx
2015. november 16., hétfő
Szösszenetek az elmúlt napok eseményeiből...
·-ai bejegyzés
Megkezdtük a Kadét Akadémia utolsó szemeszterét, azaz Hogyan neveljünk hülye kutyából ölebet. Már csak a jó ég tudja, hogy mennyi idő telt el közös életünk alatt... a napok csak úgy jönnek, mennek... mi pedig még mindig itt vagyunk egymásnak.
Az elmúlt héten, nagy örömködés közepette egy óvatlan pillanatban kinyírtuk a házi kedvencünket a Pingvin Uraságot, majd 1 perces néma gyásszal utolsó nyughelyére kísértük a szemetesig, gyújtottunk érte egy mécsest és elrebegtük gyászbeszédünket, majd kénytelenek voltunk hiányát pótolni egy "sípolós bontott csirkével". Remélem Londonban a Királynő is megemlékezett ezen eseményről. Szóval hiába tiltakoztam, hogy bontott csirkét neeeem, a választás mégis őrá esett. Komoly kihívás volt kioperálni belőle a sípot. Kellő asszisztencia és felszereltség hiányában kb. másfél órás műtéti beavatkozást igényelt, de még így sem lett akkora kedvenc, mint megboldogult pingvinünk volt. Azonban megérte eme fáradtság, mert nem kapok tőle idegrohamot. Erről gondoskodik Kadét maga... még mindig folyamatosan láb alatt van, amitől falra tudnék mászni, mert erőteljesen korlátoz a mozgásban. Igaz annyira nem, mint a tolókocsi...
Kadétom újabb szokást vett fel, mert séta közben egy-két kutyatárs kivételével mindenkivel leáll acsarkodni, így hát van egy olyan gyanúm, hogy a többiek most már csak megszokásból köszönnek és nem azért mert szeretnek. A házban komoly hírnévre tettünk szert. A szomszédok már megszokták, hogy gyalog mennek, ha mi használjuk a liftet, valamiért egyik sem akarja bevallani Kadét kilátásba helyezett, de el nem követett harapását.
A jó munkáért járó jutalom falatot egyre finomabban veszi el a kezemből és sokszor már mondanom se kell, hogy mi a dolga, csinálja magától is. Új dolgot is tanultunk. Most már úgy kapja a kaját, hogy szépen leül, én leteszem a kajával megrakott tálat, addig Kadét olyan képet vág, mint akit kurvára nem érdekel, közben erőteljes csurgatja nyálát, és szépen kivárja míg azt mondom "Okos, tiéd!". Bár a simogatást a magam részéről továbbra sem viszem túlzásba, azonban Kadét odáig fejlesztette a puncsolást, hogy ő maga próbál az ölembe bújni, naponta többször is, és mellső lábával kapar, miközben a fejével a kezemet bökdösi.
"Miért is nem mentem inkább Huffnágel Pistihez???" grin hangulatjel
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése