2014. szeptember 2. -ai bejegyzés
Vallom, hogy nincs rossz kutya, csak hozzá nem értő gazdi… és azt is, hogy egy kutya ok nélkül sosem harap.
Az eltelt 2 hónap eredménylistája!
Két hónap alatt kiderült számomra, hogy Kadét fájdalom küszöbe rendkívül alacsony. Lehet, ez annak tudható be, hogy majd egy éven át volt a füle begyulladva, ezért tartósan pokoli fájdalommal kellett együtt élnie. Éppen ezért minden apró fájdalomra is már nagyon agresszíven reagál. Úgy vélem ez érthető a részéről. Mivel ez az állapota tartósan fenn állt, így sajnos ez az agresszív viselkedés is kellően rögzült benne, mint védekezési mechanizmus. Egyébként azt gondom, hogy alapvetően ő egyáltalán nem egy rossz és agresszív kutya. Sajnos eredeti gazdájának felelőtlensége miatt került ilyen helyzetbe.
Papírforma szerint 12 éves, de ezt senki sem hiszi el róla. Leginkább én nem, mivel igen aktív és kajla. A fogazata még mindig gyönyörű, ezt bizonyos testrészeim is tanúsíthatják, csörtéink eredményeként. Remélem, hogy most már ez múlt idő!
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elmúlt két hónapunknak egyetlen perce sem volt pokoli, és akkor is valótlant állítanék, ha azt mondanám, minden percét élveztem, azért voltak jó pillanatok is. Sokszor jutottam a végső elkeseredés határára, gyakorta gyötört sírógörcs és többször megfordult a fejemben, hogy ELÉG, inkább feladom. Aztán valahogy mindig megmakacsoltam magam. Végig gondoltam, hogy ennek a kutyának én vagyok az utolsó esélye az életben maradásra, és azt is, hogy neki legalább annyira NEM könnyű az új helyzet, mint nekem, hiszen kiragadtuk a megszokott helyéről, a megszokott életritmusából, a jól megszokott dolgaitól és most egy teljesen új felállást kell elfogadjon, megszokjon. A kertből lakásba költözés is már elég trauma egy kutya számára… ezt még megfejeltük azzal, hogy otthon a laminált parketta oly annyira csúszik, mintha korcsolya pályára lépett volna. Az első napokban kétségbe voltam esve, mert semmivel sem tudtam játékra bírni. Eltelt egy hét, mire kiderült, hogy a gumibaba igen is vonzó játéknak bizonyult, a saját lábának kergetése mellett, melyet kellő vicsorgás és ugatás kísért. Majd elveimet feladva, az is kiderült, hogy a jutalom falat csodákra képes Kadétnál. Mázsa számra fogy, és nem baj, ha dagadt lesz tőle, majd gurítom, viszont gyorsan okosodik, amit az elmúlt hétvégén a kutya suliban is bizonyított. Az engedelmességinél már csak a fektetés (még sose próbáltuk), a helyben maradás (amit már gyakorolunk egy pár napja), és a bejhívás kivételével egészen nagyok módjára megy. A behívás még időnként bizonytalan, de ahhoz még jobban ki kellene alakulnia a kettőnk közti kötődésnek, tehát még idő kell, mivel nem indult zökkenőmentesen az első másfél hónapunk a fülkezelésekkel kivívott támadások miatt.
Beláttam, hogy nem kevés problémát vettem a nyakamba, újra elő kell ásnom régen magamba szívott kutyakiképzési tapasztalataimat és sok új dolgot kell bevezetnem, aminek eddig egyáltalán nem voltam híve. Feladtam elveket, és inkább a célra koncentrálva újra terveztem nevelési koncepcióimat. Rá kellett jönnöm, hogy ami 100-ból 99 kutyánál bevált módszer, Kadétnál egyáltalán nem működődik. Már alapjaiban véve inog meg falkavezérré avanzsálásom, hiszen egész pici kora óta, tök egyedül volt egy kertben, ahol nem volt falka, csak is saját maga volt. Ezért nagy ívben lesz@rta, hogy én azzal kísérletezgetek, hogy kizárjam a falkámból, hiszen neki tökéletesen megfelelt a saját egyszemélyes falkája, amiből tulajdon képen engem igyekezett kizárni.
Napok, sőt hetek teltek el azzal, hogy próbáljam felmérni Kadét viselkedését, szokásait, bizonyos inger –válasz reakcióit. Annyit se tudtam róla, hogy pl. milyen napszakban kapott eddig enni, mit és mennyit. Szerencsére jó étkű és nem válogatós. No persze a gyümölcsöt nem hajlandó megenni (mondjuk én sem ) a májdiéta előírásainak megfelelően, no de mondd mááár! Azt hiszem ez egyáltalán nem nagy bűn.
Konzekvensen be kellett vezetnem egy új életvitelt és életritmust, ami mindkettőnk számára elfogadható és állandósága tartható.
Meg kellett tapasztaljuk, hogy a környékbeli négylábú kutyatársak hogyan viszonyulnak hozzánk, és meg kellett tanuljuk, hogy kik azok, akiket jobb, ha messziről elkerülünk. Kadét eleinte leállíthatatlanul őrjöngött, amikor kisebb testű kutyákkal kerültünk közelségbe. Perceken keresztül képtelenség volt lenyugtatni, hiába volt minden féle próbálkozás. Csak mikor tisztes távolságba kerültünk a törpe falkatársaktól, látótávolságon kívül.. akkor volt hajlandó lenyugodni. Mára már elértem azt, hogy lábhoz parancsolva igyekszik semleges maradni ugatás és őrjöngés nélkül.
Legnagyobb szerelmünk Lucky lett, a vakvezető labrador. Szerencsére Ő egy szófogadó, jól képzett eb, akire Kadétot rá lehet bízni, így zárt kutyafuttató híján, Luckyval elmerem engedni szaladgálni, „játszani”. Sajnos az eltelt két hónap még nem volt elég arra, hogy Kadétban kialakuljon az a kötödés, ami lehetővé teszi, hogy pórázról nyugodt szívvel 100% biztonsággal elengedhető legyen. Ehhez még idő kell, de azért 10 alkalomból 8-szor már visszajön, ha nem jelenik meg egy másik kutya a láthatáron. Sőt! Olyan is volt már (ami nagyon felemelő volt a számomra és egyben megdöbbentő is) hogy, Kadét „játék” közben ott hagyta Luckyt és oda jött hozzám, leellenőrizni, hogy én még mindig ott vagyok (nem mentem el), és biztosan én vagyok…majd visszaszaladt Luckynak tovább udvarolni. Sajnos Kadétnak fogalma sincs arról, hogyan kell más kutyákkal játszani. Valójában ilyenkor csak párzási ösztöneit igyekszik levezetni. Szerencsére Luckyt ez csöppet sem zavarja, mert ivartalanítva van, ha mégis, akkor nagyon finoman jelzi, hogy elég.
Majd folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése